Vígkövetkeztetés

Ott fejeztük be, hogy várjuk a holnapot. Hát a holnap elébe mentem, mert az is ma volt. Na de, a 2 hónap vígkövetkeztetésének is el kellett jönnie. Az ebédtől még mindig eltelve, elnyúlva egy padon aszondom, két hónapja csak eszek, de sokat, nem keveset. X kilóm hatalom, fogyókúrám feladom. Hagyja a fogyókúrát másra, engem vigyen a kocsmába. De szeretnék sört vedelni, 300ért hozzá jutni, és míg a sört szopogatnám, eurómat számolgatnám. Ez bizony nem 300 volt, mennyiségre is kevés volt. A kocsmába én nem megyek, nem tudják itt az emberek. Milyen is a jó kocsma, hogy mérik a korsót árba. Rengő csoda Tenger! Harsog a tenger, árad a tenger. És jaj! A part fullba nyomja, nem a kretént, az embereket. Mi már nem férünk oda. Tele, mint a nagy lábas a sós vízzel. A park meg gyerekkel. Nem most, mert most szombat. Otthon fiatalosan beba, itt meg pihi szombat. Akinek lejárt a mandátuma lelép, de jönnek újak a helyükre. 1-2 hét barátság osztán kalap kabát. Itt csak kalap, mert süt a nap. Kabát kellék a sóhoz. Show. Mindég, mikor a gyerekek itt vannak. Mondtam már, hogy olyan itt, mint egy cseró táborban? Csak kereszt nélkül. És házakkal. Meg állatokkal. Nem az emberi. A végét járó póni, Tantan, a kopasz nyakú tyúkok, a már csak két nyuszi, Rocinante és Dulcinea a kecskék, akiknek nem ez a nevük, mert ez nehéz a gyerekeknek. A héten volt egy kutyánk is, Décibel, pedig kis decibellel működik. Szerencsére. Nem úgy, mint a gazdája kislány, aki rítt, hogy marad a kutya is, így nem ő lesz a Központban. (Ott amúgy is csak bor van.) Vannak furcsa gyerekek. Most éppen egy furcsa kislány zargat, de szerencsére lelépett. Szóval mikor a gyerekek végeznek a programokkal, akkor itt fűszerezzük be az estjüket mesés játékokkal. Akkor mindenki hirtelen más lesz. Doboz ember, flamingó, aluman, vagy akármi. Akkor játszik a kabát is. Nekem állandó kellékem a kalapom. Amikor cowboyos játszunk a főnökkel. Kidolgoztunk pár skech-t, aminek a végén pórul jár valaki. Egy rosszul sikerült párbaj vagy félresikerült nőhalászat. Stb. A gyerekek szeretik. Aztán boom. A boom az, amikor péntek este bulit rendezünk a gyerekeknek. Pont ma ebédnél rázendítettek az egyik parti zenére, amire megkérdezték, hogy szeretem-e. Magyarul megmondtam az őszintét, hogy szörnyű ez a zene. Aztán elmondtam úgy is, hogy megértsék. Minek tagadni. Kifejtettem, hogy érdemes lenne beavatni a gyerekeket egy kis tvisztensáttal, hogy van élet a derék alatt és fölött is. De amúgy cukiság van. Beállt a rend így a félidőre. Alkalomadtán történik valami. Mint a korábban említettek. És közben több-kevesebb sikerrel tanulgatok. Ezt már kifejtettem, nem változott. De törünk előre. Mi vagyunk az Élet fiai, a küzdelemre fölkent daliák. Megtanuljuk ezt a franciát, ha összeroppan is a világ. De közben is merengjünk el, merre fújja még a papírzsepit a szél.

Bakkancs, nem bakkantok

A levente azt mondta, hogy felcseszi a blog és hogy nem olvassa el, mert hülyeségeket írok. Áruló, úgyhogy kisbetűvel írandó a neve. Amúgy visszaolvastam az utolsót. Mivel az egyik legjobb jó barátom, ezért igazat adok neki. Tudat alatt talán ezért nem olvasom el én sem.. szóval már többen is jelezték, hogy valami más van, mint aminek kéne lennie. De próbáljuk meg.

Reggel felkeltem szokásosan 7:30-kor, hogy 8 óráig ötpercenként elhallgattassam a híres törpéről elnevezett kis szemetet. Nem a Kukára gondolok. A Szundira. A reggeli részletekre nem térek ki. Felöltözöm és lebattyogok kajálni, hogy le ne késsem. Ez így ennyi. Semmi extra. De mivel ezt kb. 6 napja írtam le, ezért kénytelen vagyok módosítani. Az elmúlt héten háromszor is lekéstem a reggelit, mert mégsem sikerült a randi a Szundival.. se mással. Ha emlékeznék az álmomra, amiben híres filmrendező vagyok, akkor valószínűleg ilyen filmet rendeztem volna éppen.

Főhősünk társasági lény, emberek, siker és gazdagság veszi körül. A film helyszíneként végig az ő házában maradunk, egy teljes napig, ami egy kisvárosban található. A másnapos ébredések között felidézik a barátság kezdetét a nála táborozókkal. A találkozást az utcán, az első látogatást a város "szellembirtokán", a sok éves élményeket és eljutnak a jövő kérdéséhez, ami nem egyszerű a kiöregedő városkában. A beszélgetésből kiderül, hogy főhősünk havi rendszerességgel fizet a barátainak, hogy ne hagyják el a várost és maradjanak az ő társaságában. Teljesen snassz és egyértelmű kérdéseket feszeget a múvi. És mivel álmomban már sikeres és befutott rendező vagyok, így néha kiadhatok a kezemből ócskaságokat is. De mivel nem álmodtam ilyet, ezért kénytelen vagyok kitalálni, hogy mi lenne, ha emlékeznék az álmomra, amiben híres filmrendező vagyok, és milyen filmet rendezek éppen.

Ha már éjszaka, akkor alszik a szív és a pókháló. A pók nem, hogy száradjon el a nyóclába, pedig igazán bepácolhatná magának az összeset, amelyik a véremet szívja. Pedig egyszer, még szerzetes koromban, dicsőítettem az Isten összes teremtményét. Még a pondróknak is azt tanítottam, hogy ne szidalmazzák a szúnyogokat, mert ők is Isten teremtményei, és adjanak hálát, hogy vérükkel táplálhatják a vérszívókat, így áldozva Istennek. Túl sok sikert nem értem el. De a rendházfőnök megvonta a kaját a testvérektől, ezért ő nagyobb népszerűtlenségnek örvendett. No, elég az elkalandozásból. Illetve pont, hogy beszéljünk az elkalandozásról. Mert a minap pont ezt tettük a szomszédba. 

Volt víz, meg szikla meg minden. Semmi különös. lemásztunk a vízbe, elúsztunk oda a sziklához, és mászkáltunk rajta. Ott oldalt látszik a perem, na ott volt egy kis pihenő, egy tartály magnéziával, meg egy törölközővel, mert ott az a két csónaknyi arc, az öreg halásszal meg a tengerrel tanulnak mászni. Nem könnyű, de legalább nem keményre esik az ember. Részben. Mert ott oldalt látszik a perem, na és ott a kis pihenő, a tartály magnéziával, meg egy törölközővel, na azon a peremen mászni is lehet. Magos a rutafa, de ez még a paszulynál is eget verőbb. És mi másztunk a magosra. Na úgy már keményebb a víz. 

Ezen a képen meg egy ősi módszerrel próbálom a nagy sós vizet a fénnyel egyesíteni. A kísérlet részben sikeres volt. A kép felső részében mintha meglenne az áttörés. De az eredményt 'lehő'-nek kereszteltem el. A metódus részeként elemeztem az esési sebességet, a nehézségi gyorsulást, a viszkozitást, a cseppek és a levegő sűrűségét. (A többire nem emlékszem.). A második rész a leugrás volt. (A srácok már sokadszorra tanulták a háromig számolást, mire az elemzéssel végeztem..) A becsapódás következtében a vízben lehő keletkezett, ami a felhőkkel ellentétben, reflexszerű reakcióval reagál a keletkezés körülményeire. A vízbe került levegő azonnal visszaemelkedik az ég felé. De egy pillanatra sikerült lehőbe bújnom. A tenger zenéjére megfésültem a lehőket. A következő kísérleteim közé veszem, hogy képes-e szél papírzsepit fújni a víz alá. Mert engem sikerült. A hullámok sem segítettek a sziklára kimászni, és a körmöm is összekarcolódott. Cserébe a leendő bakkancs listámról is kipipáltam egy pontot. Kíváncsi vagyok miket nem kell majd (már) felírnom rá. Várjuk a holnapot.

  

Süsü

A bodza szörpömet megtisztítottam a makacs foltoktól és most aktívan védi a szívemet. (update: 4 napja írtam le ezt a mondatot, azóta elfogyott.)(update2: a zárójeles megjegyzést tegnap írtam.)

Mivel alkalomadtán ránézek a féjszre, ezért értesültem róla, hogy Noé munkát talált. Hajót épített, és munkát ajánl párok részére egy szebb jövő reményében. Vagy valami ilyesmi,.. igazából csak az esőtáncot járó fesztiválozók híréből tudtam meg, hogy Magyarország elázott. Az esőtől, a piától, a sírástól. Meghalt Esterházy, oda az igazság. 

Tegnap felkerekedett a szellő (ezt még csütörtökön írtam le), estére nem lett piskóta, viharrá vált. Reggel fél hatkor kimentem az udvarra megnézni, hogy mi van, és egy új épületre lettem figyelmes. Bekopogtam és Dorothy nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy rossz helyen parkol, erre Poppins kisasszony is lehuppant mellénk. Nem nagyon értettem a szitut, de ha már úgy is lent voltam, készítettem pár felvételt a parkról, mert napközben nem lehet. Szükségem volt a felvételre, hogy a heti videóba beletehessem, amit tegnap (ez akkor szombaton íródott) levetítettünk a gyerekeknek, akik visszanézve az elmúlt hét eseményeit szembesülhettek, amiről ők mit sem sejtenek, hogy még milyen zavartalan, problémamentes, jókedvű, derűs, vidám, derűlátó, gondtalan, felhőtlen, önfeledt, idilli, életvidám, jó kedélyű, mosolygós, elégedett, víg életük van távol a gonosz kopasz csúf Hókuszpóktól, aki tömegbe sétál, kamiont, repülőt vezet vagy nem tanulta meg kiskorában a leckét, hogy fegyver gyerek kezébe nem való. 

Láttam egy hulló csillagot. A hullájával ellentétben ez olybá tűnt, felfelé száll. És nem. Nem tűzijáték volt. Tudod, tudom. Épp az imént romboltuk le a Bastille-t, de akkor sem tűzijáték volt. Arra gondoltam, hogy kívánnom kéne valamit, de aztán csak álltam, és nem jutott eszembe mit is kívánhatnék. Persze Tűzesvíz szívesen ott lenne a táborban, hogy a telepesekkel összehangolódjon, de ő most hadiösvényre lépett az égszínkék földön.

Ezen a képen az látható, hogy a naplementére odamentünk a pártra hármas-magammal (igen, általában hármas volt a magatartásom.) Rollerrel. Odafele még nem is, de visszafelé olyan érzés kerített hatalmába, hogy úristen milyen menők vagyunk. A tengerparton rollerezünk éjszaka és az utcalámpák szaggatottan világítanak meg minket, mert pálmafák közölik meg őket. És az árnyak ütemét megtriplázva kalapálják a szívem, és mögöttünk a naplemente, ami odafelé még előttünk volt, de mostmár nem mögöttünk van, hanem valamerre amarra, és közben, az olyan éjjeli sötétebb sárga fénybe lökjük magunkat, és a három árnyak elnyúlva hirtelen megjelennek előttünk és a lökéstől hirtelen elhajtanak mellettünk, de főnixként hirtelen újjá élednek, és ha egy kocsi elmegy mellettünk lassan, lassan, mert figyelnek ránk, ha már osztozunk az úton, akkor a sofőrök szemébe nézve látni a menőséget, az életérzést, hogy királyabbak vagyunk, mint mikor Jont az észak királyává kiáltják ki, vagy mint a magyar csapat mackósa, aki csak trükkösen elpöccinti a labdát az utolsó negyedben vagy menőbb, mint a papírzsepi, amit a tenger fölé fúj a szél és menőbb süsünél a sárkánynál, aki nagyobb még Paffnál is, királyabb Szent Györgynél is, aki a sárkányok felett áll, vagy ... na jó. Nyálasabban már nem tudom leírni. Próbáltam felidézni a tvájlájtot, de szerencsére elfelejtettem, hogy mennyire felaszal. Ennyi. Királyság van. királykismiklósság

Les dix petits enfants

Kétes érzéseim vannak a győztes portugálok miatt. Örülök. Bár ez egyoldalú, mégsem kétes. És miért ne tehetném meg? Csak azért, mert a vesztesek országában vagyok? Nem, nem úgy értem, mint, akit lúzerek vesznek körül, csak azért a francia csapat pont arról híres, hogy hazai pályán sosem.. meg amúgy sem kell kinevetni valakit, csak mert olyan hányattatott sorsa van, mint a Ronaldonak a pályán. Ők meg nyilván így tettek. Hiába, legszebb öröm a kár kár kár - mondta holló és kiesett a sajt. Nekem meg beesik. Egybeesik az ízlésemmel. Délben és este is. A meccs szépségét amúgy az adta, (a sörön kívül, amiért átlógtam a kocsmába), hogy lentről hallgattuk az asztalpüfölést, a séf üvöltést, mert mire mi is láttuk a nyertes gólt, addigra ő már 4 másodperce üvöltözött, mint a fából végre szabadult. A séf portugál, még őszinte ember. Az ablaka a kivetítő fölött van, és a sok francia trikolór közé jól belógatta a portugál szalagot, hogy senki se felejtse el, ki lehet még a parkett pálya ördöge. Amúgy ja. Isten ilyenkor vajon mit tol? Két csapat játékosainak imája száll hozzá, hogy segítse őket nyerni.. anyáknak nincs ilyen nehéz dolga, ha veszekednek a pondrók, akiket ugyanúgy szeret, és nincs igazság. Mindegy, jó pedagógus fönt az öreg, az életet adja adja, egyszerre csak abbahagyja. Mindenesetre az emelkedett hangulatban majdnem elénekeltem az Internacionálét. - Úgy érti, a Marseillaise-t? - Bocsánat, mindig keverem a két csapatot.. Osztán a vereség sok összetört szívet eredményezett. Sok szem görbült sírásra. Persze inkább a könnygáz miatt, amit még pluszba kaptak a honfitárs védelmezőktől a francia drukkerek. Bezzeg a séf, na ő lejött ellenhangolni, és fogadni a gratulációkat, ami jár. Megható pillanat volt.. Kár, hogy a franciák nem értik, ha azt mondom: Nem megszédülni! Önbecsülés kolléga! Na, ennyit a fociról. Térjünk vissza korábbra.

Én elmentem a marseille-be fél pénzzel. Mozdonyt vettem a marseille-be fél pénzzel. Thomas mondja - neeeem gyüvők. Kárikittyom, gyüjjön má'elő, én mondom, mostmá' másodszor... Neeeem gyüvők! Se oda, se vissza nem jött rendesen a vonat. Szeretném megerősíteni, hogy nálunk is előfordulnak ilyenek, de nem ennyi és ilyen minőségben, plusz ennyi pénzért. De legalább első osztályon lehet utazni, ha nem éred el a csatlakozást és kérsz jegycserét, meg addig van időd egy kis városnézésre is. Szerintem meg is lepődtek az infópultosok, hogy ilyen nyugodtan, mosolyogva intéztem a dolgokat. Híres utazásom címere ÖA. Önkéntesek szemináriuma. Itt létem egy újabb misztériuma. Bepótoltuk a sztrájk miatt elmaradt szemináriumot. Hát.. mit is mondjak. Egy hónapos késés után már nem sok kérdés maradt bennünk, ami volt, azt meg a lidl felirat mögött megtaláltuk.

 Itt éppen egy üveg segítségével próbálom ki, hogy tovább tudok-e lent maradni, ha magammal viszek a víz alá plusz egy üvegnyi levegőt. Sajnos a kísérletet meghiúsította valaki, mert előzetesen megtöltötte az üveget sörrel. Én tényleg nem akartam meginni. Viszont most már kíváncsi vagyok, hogy szénsavmentest könnyebb-e víz alatt inni. Szóval volt nekünk egy EVS szeminárium.

Tíz kicsi gyermek önkéntes lett egyszer; s Sommiére-be ment,
Egyik algír, volt szobatárs, s még maradt kilenc.
Tíz kicsi gyermek sétára ment egy szép kis városba,
Egy szomszéd német ajkú kölök , s nem maradt, csak nyolc.
Tíz kicsi gyermek későn feküdt le, és sokat koccintott,
Több el is aludt másnap, s így is maradtak még tízen.
Tíz kicsi gyermeket felvilágosították, kiképezték,
Egyik délről, másik ÉK-ről szomszéd, s már csak hat maradt.
Tíz kicsi gyermek játszadozik a medence vizében,
Egy megcsíp egy kis üvegest, és koccint vele a többi kilenc.
Tíz kicsi gyermek tanulgatja a törvény betűjét,
Egyik sem lesz bíró, csak marad focimeccset bíráló tíz.
Tíz kicsi gyermek ringbe száll, plusz egy piros bika,
Többen lépre csalják, s csak forgatja fejét a tíz.
Tíz kicsi gyermek koncerten is jár, jóleső retrón,
Együtt ropja azer, örmény, finn, görög, spanyol.
Tíz kicsi gyermek kiül a holdra s sütkérezni kezd,
ukrán, szerb, magyar, algír, osztrák folyóban edz.
Tíz kicsi gyermek magára hagyva, árván ténferegnek,
Pazar egy öt nap volt, és vége is, már haza is mentek.

Az osztrák sráccal örök barátságot esküdtünk, és megbeszéltük, hogy leszünk mi még egy ország-világ barát. Megkaptam a kalapját, hogy a tengerparton ne süssön a szemembe a nap. A szerb lány, véletlen az ikertesómmal alkotott egy párt anno, de elvonatkoztatott. Barát marad. Az ukrán lány fotózott a víz alatt és felett.  A görög, nem isten, de zakkant. Nicolson és birdman style. Amúgy malaka malaka, (nem fordítandó). Az algír, a macsó vagány, nálunk kinéznék, de azért jó fej. Az örmény, a nemzeti válogatottjuk egy focistája, aki egyszer megszívatta a nővérét, és ezért van most EVS-en. A nővére leszervezett neki egy hetes nyaralást a francia barátoknál, és a reptéri találkánál derült ki, hogy mire jött igazából. Az azerbajdzsáni, aki sehogy nem beszél, és lányos hanggal megismétli a poénokat. A jó poénok duplán hatnak. A finn lány, aki feladta finnségét és utazásból él. A spanyol srác nem kavart sok vizet. Ja, én Edward voltam. Nem a csillogó, hanem a skizó. A harcos. A keep calm és uralkodj. Egek, micsoda egy (munka-)hét. Egy dolog bánt engemet. Egy mondat hangzott el a nyelvtanulás ügyében. Grafikonon prezentálva. A nyelv nehézsége miatt. A kezdő lendület utáni stagnáns állapotot elérve kitartónak kell lenni nekünk is, és a környezetünknek is, kivárva az újabb lendületet. Visszatérve ezt a lendületvesztést kezdtem érezni. Főleg, hogy beindult a komolyabb táboroztatás, és a munkatársaknak sincs annyi ideje, se magukra, se arra, hogy franciául is megértsem egy idő után a dolgokat. Hiába, nem vagyok még batman, soká leszek hatvan, de csak mégis huszonhat van, nem úgy forog, mint anno a suliban. Bár ott sem törekedtem rá. Ez van. Elég a melankóliából, még lekaszabol Dávid a Góliátból. Az utóbbi időben meglustultam írni. Volt már ilyen, és lesz is ilyen még. Énekelte a Csehtomi. Az első hetekben mindig bajdáztam, villanyt kapcsolgattam és madárt daloltam lefekvés előtt. Az utóbbi időkben francia filmeket falok és átálltam a francia mjúzikra. Kár, hogy korán elalszom, nem tudom meghallgatni a kedvenceket. A korán már későn van. Meg amúgy is inkább a biblia, mint a korán. Ja tényleg. A vonatra várásig szétnéztem Nimes-ben. És bár a bűntudat ott kering valahol az éterben, de végre voltam hűsölni egy templomban. Másfél órára bemenekültem a hőség elől. Közben bejött egy napszemüveges kopasz arc, aki odasétált a Marcsihoz és rázendített az Ave Mária című nótára. 3x megismételte, aztán puszit küldött ököllel és lelécelt. Fura volt. De olyan életérzés volt benne, mint egy papírzsepiben, amit körberepít a szél a Föld körül.