reggel

Olyan a hajnal kicsit, mint a röntgen. 
Pöttyözve világítja meg a falat mögöttem.
...

Testemen hálók.

Szorosan ölelnek.

Pupillám napgolyóvá válik.
A sötétség már rég mállik. 
Nyitásra késztet, hogy újra kezdjem. 

Nem mindent, csak ezt a napot. 

A fénnyel jön a hang is. 
Zsong a piac, a fejem, 

ha gond van eltemet. 

Keserű a szám, de az még az éjszakától. 

Pipafüstös este. Sörök.

A színész és a bolondok.
...

Pillantásban sorok.

Felnézek. 

Játszani kéne valami szépet. 

A zongora, fekete koporsó.

Mint a holló.

Kinyitva a szárnya, és magából károgva kirázza.

- Nem tudsz te semmit!

- Bazdmeg! Tépd ki a csőröd szívemből! 

De túl sok mindent mondok gyűlöletből.
...

Hát akkor legyen. 

Seress. 

Vezess. 

Tegyünk sorba azokat a mollokat.

Éljük meg a szomorú vasárnapokat.
...

Ahogy a Nap bukott, úgy halt meg a fény is. 

Választás elé állít, menjek tovább vagy haljak meg én is?

Már a határon állok.

Maradjak a sötétben vagy jobb, ha várok? 

...

Sétálhatnék az aranyparton.

Talán nem fut ki alólam.

De az élet gyorsabb, mint én a saját valómban.

Minek rohannék, mikor a vér az éjben pezseg.

Tényleg rosszra tanítanak a pokol-istenek?

Mindenki a fény útján akar járni,.. 

egy ideig bírjuk is, de aztán meg kell állni.

...

De mit ad a fény?

Semmitmondó jövevény..

A látás örömét?

Hogy látom ki csúnya és ki szép?
...

És minek látni az embert, ha nincs benne érzék?

Azért kérlek... légy! De csak mint távoli lét.