2016. szeptember 27., kedd

Utolsó előtti

Az utolsó bejegyzés Franciaországból még várat magára. Mert lusta voltam, és elfoglalt, mert önkéntes szolgálaton voltam, amibe még az sem fért bele, meg lusta voltam. A tárgy meg híján, mert valószínűleg nagyon sok minden mást is kihozhattam volna az ott létből, hiába mondtam,  hogy "ez ilyen lesz", mert csak az lett belőle, hogy "hát ez így sikerült" (Anno Borostyánfelhő). Szóval majd összesítek, de addig is itt van egy Fr. térkép, ami várat magára. És a pontosítás végett, az ott Carcassonne temploma. A társasjátéké, amit úgy szeretek azóta is. Köszi Imi. Meg aztán Bogyó. Szóval volt szerencsém élőben is látni, merthogy elmentünk Bombannes-ba, ahol volt egy remek fesztivál a UCPA és tsi. főszereplésével. Bár önkéntes segítők voltunk, de inkább nem mesélem el, hogy semmit nem kellett csinálnunk. Szóval, most még várok, amíg ülepedik a dolog, mert amúgy már nem is ott vagyok.
Barcelona olyan város, minden ablaka lekváros!
folyt.köv.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése